Múzeum Café

A keceli Városi Múzeum 2012 júniusában indította útjára Múzeum Café előadás-sorozatát. A programsorozattal a szervezők célja olyan előadók bemutatása a helyieknek, akik egy-egy történelmi, irodalmi, művészeti korszak szakértői. Az előadássorozat látogatói megismerkedhetnek egy adott korral vagy politikai döntéssel – és annak hozadékával -, vagy akár egy művészeti stílussal egy teljesen új perspektívából.  Az alábbiakban a Múzeum Café keretein belül megrendezett előadásokat idézhetjük fel.

2015. augusztus 15. 

Muzeum Cafe _ plakat_web

 

Augusztus 15-én a Keceli Szüreti Nap programjaihoz csatlakozva a múzeum is készült érdekes, izgalmas és hagyományőrző programokkal. 17 órakor kezdődött a Múzeum Café keretében az az érdekes óra, amikor is dr. Simon András (SZTE tanszékvezető egyetemi docens), valamint dr. Mód László (SZTE egyetemi adjunktus) előadást tartott a szőlészet-borászat múltjáról. Bemutatták új könyvüket, melynek címe: Hajdan volt szüretek, zsendülő gerezdek. 18 órakor került sor a KECEL ANNO című kiállítás megnyitójára.

(További képekért kattintson a plakátra!)

2015. március 6.

Muzeum Cafe _ plakat2

Március 6-án került sor a Civil Alap által hirdetett holokausztpályázat második előadására a keceli múzeumban. Az előadást dr. Pihurik Judit tartotta. A tanárnő a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán belül a Történeti Tanszék munkatársa. Kutatási területe a XX. századi magyar történelem. Amennyire átfogó az előadás címe – A magyar holokauszt – annyira átfogó és összefüggő képet kapott a hallgatóság a XX. századi magyar történelem egyik legsötétebb foltjának kialakulásáról. Dr. Pihurik Judit szerint minket is terhel felelősség az elmúlt században történt borzalmak kapcsán, mégpedig a következő: emlékeznünk kell. A tanárnő előadása során nem tört pálcát senki felett, nem keresett bűnbakokat, csupán igyekezett minden olyan kül-, bel-  és társadalompolitikai aspektust felvázolni, ami a magyar holokauszthoz vezetett.

(További képekért kattintson a plakátra!)

 

2014. november 28. 

plakker

November végén egy igazán rendhagyó előadáson vehettek részt az érdeklődők a Városi Múzeumban. Somodi Henrietta művészettörténész, judaista fotókiállítása még látogatható volt, mikor Pap Eliza történész tartott előadást a holokauszt keceli történetéről. Az ortodox zsinagógák és zsidó temetők képeinek hangulata és az előadás témája megrendítő összhangjában szembesülhettünk településünk múltjának egy igen sötét momentumával.
(További képekért kattintson a plakátra!)

 2012. október 19.

plakkkkker

A Múzeum Café sorozat második vendége dr. Hermann Róbert, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főtanácsosa volt. Az 1848/49-es szabadságharc történetének legendáiról tartott előadást.
(További képekért kattintson a plakátra!)

2012. június 7.

szakály

Első alkalommal dr. Szakály Sándor történész tartott előadást a Múzeum Café keretein belül. A történész Trianonról szóló előadását közel százan hallgatták meg a múzeum kertjében.
(További képekért kattintson a plakátra!)