Köszöntjük a keceli Városi Múzeum honlapján!

Augusztus 15-én nyílt meg az az igazán nagyszabású, még sosem látott emlékekből, relikviákból álló kiállítás, melyet Kiss Csaba gyűjtött össze hosszú évek alatt. A kiállításon a XX. századi Kecel tárgyi emlékeit láthatjuk majd, olyan eszközöket, melyeket nagy- és dédszüleink nap mint nap használtak, valamint majdnem száz érdekes fotót a településről, melyek nagyrészt a századforduló és a ’80-as évek között készültek. A kiállítás továbbra is megtekinthető a múzeum nyitvatartási idejében.
Várunk mindenkit szeretettel!

Kecel anno_plakat_web

 

Oldalunkon olvashat intézményünkről a Bemutatkozás fül alatt, a Galériában a múzeumról és az állandó kiállításunkról láthat képeket. Ezen kívül összegyűjtöttük itt Önöknek, 2012 márciusa óta milyen időszaki kiállításoknak, rendezvényeknek adott otthont a múzeum.

muzé

Visszatekintve bátran mondhatjuk, sokszínű intézmény a miénk, hiszen többször megemlékeztünk nemzeti ünnepeinkről, modern művészek alkotásait is megtekinthették a látogatók, számos előadást szerveztünk a Múzeum Café keretein belül, rendeztünk filmklubot, esküvőknek is helyet adott a múzeumkert, továbbá a Múzeumok Éjszakája kulturális programhoz is csatlakozunk minden évben. Honlapunkon folyamatosan frissítjük Kattints! fül alatt futó blogunkat, ahol helyi értékeinken túl magyarországi és külföldi kulturális különlegességeket is megtalálhat.

Ha kérdése van, elérhet minket a Kapcsolat fül alatt található elérhetőségeinken.

képeslap

 

magnetróka